2013. július 2., kedd

Silverstone: ne a rázóköveket hibáztassák

A Brit Nagydíjon bekövetkezett defekteket nem a rázókövek okozták - állítja határozottan a silverstone-i pályát üzemeltető klub elnöke. 


A Pirelli még nem tudja, hogy konkrétan mi okozta a sok defektet és sérült gumit a Brit Nagydíjon, de az egyik teóriájuk az, hogy a rázókövek éles részei. A silverstone-i pályát üzemeltető Brit Autóversenyzők Klubjának (BRDC) elnöke azonban a létesítmény nevében kikérte magának ezt a feltételezést.
"Ez marhaság. Ezek a rázókövek 2009 óta ott vannak. Több ezer autó hajtott már át rajtuk, és eddig teljesen rendben voltak. Az FIA is leellenőrizte őket, és tökéletesen megfelelnek az előírásoknak" - jelentette ki a Sky Sportsnak Derek Warwick, aki 2011 óta a BRDC elnöke.



Az egykori Forma-1-es pilóta a csapatokhoz hasonlóan azt szeretné, ha a következő versenytől a Pirelli másfajta gumikat adna a mezőnynek. "Úgy gondolom, Bernie (Ecclestone), az FIA és a Pirelli árt a sportág hírnevének. Muszáj komoly önvizsgálatot tartaniuk, és változtatniuk kell a gumikon, méghozzá úgy, hogy számítaniuk kell arra, hogy ezt nem fogja mindegyik csapat elfogadni" - közölte Warwick, utalva arra, hogy az acélpalástos gumik lecserélését korábban három csapat megvétózta.

Forrás: f1hirek.hu

Súlyos pénzügyi gondban a Sauber

A csapat akkora pénzhiánnyal küzd, hogy még versenyzőjük, Nico Hülkenberg májusi bérét sem tudták kifizetni. A Gazprom mentheti meg őket.

Komoly pénzügyi problémák sújtják a Forma-1-ben két évtizede versenyző Sauber csapatot. A svájciBlick információi szerint a többmillió eurós hiánnyal küzdő istálló kénytelen leállítani a fejlesztéseket, és egyre több a kifizetetlen számlájuk a beszállítók felé. A helyzet súlyosságát azzal szemlélteti a Bild, hogy a csapat idei hat pontját szerző Nico Hülkenberg még nem kapta meg a májusi fizetését.
A tavaly ősszel kinevezett csapatfőnök, Monisha Kaltenborn elismerte a nehézségeket. "Igen, jelenleg valóban nehézségekkel küzdünk, azonban ebből a helyzetből is ki fogunk jönni. Ezt a szezont mindenképpen teljesíteni fogjuk" - mondta.

Blick úgy tudja, hogy az orosz gázipari nagyvállalat, a Gazprom hozhat tőkét a Sauberhez. Kaltenborn erről annyit mondott az újságnak, hogy "egy ideje már tárgyalunk egy lehetséges partnerrel, de a tárgyalások tovább tartanak, mint eredetileg gondoltuk. Mindenesetre jó úton haladunk." A Gazprommal való megegyezést segítheti, hogy a Sauber tavaly a Chelsea futballcsapatának partnere lett, amelynek a Gazprom az egyik támogatója, a tulajdonosa pedig az orosz üzletember, Roman Abramovics.

Forrás: f1hirek.hu