2013. augusztus 25., vasárnap

Vettel magabiztosan győzve növelte előnyét a bajokságban

Vettel már az 1. körben élre állt a Belga Nagydíjon, és gyakorlatilag egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. Lewis Hamiltont megelőzte a 9. rajthelyről felkapaszkodó Fernando Alonso is, Kimi Räikkönen pedig kiesett fékhiba miatt.

Sebastian Vettel könnyed győzelmet aratott a Belga Nagydíjon, amelyen a várakozásokkal ellentétben sem az esőnek, sem a Safety Carnak nem jutott szerep. Csak azért nem mondhatjuk, hogy rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull háromszoros világbajnoka, mert két kanyart kellett várni, hogy az élre álljon, amikor szélárnyékból elment az Eau Rouge-ban kis hibát vétő Lewis Hamilton mellett. Ettől kezdve az ismert forgatókönyve szerint történt minden: Vettel pár kör alatt kiépített egy kényelmes, 4-5 másodperces előnyt, amit a futam végéig 10 másodperc fölé hizlalt, miközben végig irányítása alatt tartotta az eseményeket.
Mögötte sokáig Hamilton haladt, de ő sem tudta maga mögött tartani a jó formában vezető, 9. helyről felkapaszkodó Fernando Alonsót, aki az 1-es kanyar után előzte meg a britet. Nico Rosberg viszonylag eseménytelen versenyen van túl, megtartotta a 4. rajthelyét a célig, mögötte az a Mark Webber ért célba, aki nagyon gyengén rajtolt a Red Bull rossz kuplungja miatt. Sokáig úgy tűnt, Jenson Button egy kerékcserével próbálkozik a többiek kettőjével szemben, de a leintés előtt 9 körrel mégis beállt új gumikért. Ezzel elvesztette dobogós helyezését, és visszaesett 6.-nak, amit meg is tartott a kockás zászlóig. Mögötte még Romain Grosjean, Felipe Massa, Adrian Sutil és Daniel Ricciardo szerzett pontot.
A Belga Nagydíjon megszakadt Kimi Räikkönen nagyszerű sorozata, a finn sorozatban 27-szer szerzett pontot, itt azonban fel kellett adnia a versenyt egy fékhiba miatt. Már egy ideje fekete füst szállt fel a jobb első kerekéből, de akkor lett vége a versenyének, amikor az utolsó kanyarban kicsúszott Massa üldözése közben. A futam legkomolyabb balesete is itt történt: egy négyes boly nagy küzdelmének vetett véget Pastor Maldonado, amikor a bokszbejáratnál keresztben átment a pályán, nekikoccanva Adrian Sutil Force Indiájának, aztán meg lebombázva Paul di Resta Force Indiájának hátsó részét. Maldonado egy orrkúp-csere után folytatni tudta (később 10 mp-es stop and go büntetést kapott), de a skót versenyző autója annyira megrongálódott, hogy neki fel kellett adnia a futamot.
Verseny, Belga GP (11. forduló)

Pálya:Spa-Francorchamps, Belgium
Időpont:2013. augusztus 25., vasárnap, 14.00- (CET)
Pályahossz:7004 méter  Pályarajz
Időjárás:Száraz (a levegő: 20-21 fokos, az aszfalt: 24-27 fokos)

NévCsapatModellIdőMegjegyzésKör

1.Sebastian VettelGERRed Bull-RenaultRB91ó23:42.19644
2.Fernando AlonsoSPAFerrariF138+16.86944
3.Lewis HamiltonGBRMercedesW04+27.73644
4.Nico RosbergGERMercedesW04+29.87244
5.Mark WebberAUSRed Bull-RenaultRB9+33.84544
6.Jenson ButtonGBRMcLaren-MercedesMP4-28+40.79444
7.Felipe MassaBRAFerrariF138+53.92244
8.Romain GrosjeanFRALotus-RenaultE21+55.84644
9.Adrian SutilGERForce India-MercedesVJM06+69.54744
10.Daniel RicciardoAUSToro Rosso-FerrariSTR8+73.47044
11.Sergio PérezMEXMcLaren-MercedesMP4-28+81.93644
12.Jean-Eric VergneFRAToro Rosso-FerrariSTR8+86.74044
13.Nico HülkenbergGERSauber-FerrariC32+88.25844
14.Esteban GutiérrezMEXSauber-FerrariC32+100.43644
15.Valtteri BottasFINWilliams-RenaultFW35+107.45644
16.Giedo van der GardeHOLCaterham-RenaultCT03+1 kör43
17.Pastor MaldonadoVENWilliams-RenaultFW35+1 kör43
18.Jules BianchiFRAMarussia-CosworthMR02+1 kör43
19.Max ChiltonGBRMarussia-CosworthMR02+2 kör42

20.Paul di RestaGBRForce India-MercedesVJM06+18 körütközés26
21.Kimi RäikkönenFINLotus-RenaultE21+19 körfék25
22.Charles PicFRACaterham-RenaultCT03+36 körműszaki8

Leggyorsabb kör:Sebastian Vettel1:50.75640