2013. augusztus 29., csütörtök

Kovalainen pénz nélkül keres ülést

A Caterhamtől 2012 végén ejtett Heikki Kovalainen jövőre nagyon szeretne újra versenyezni a Forma-1-ben, de az ülésért fizetni továbbra sem hajlandó, belőle nem lesz fizetős pilóta.

Heikki Kovalainen a McLarentől való elküldése után az egyik 2010-ben érkezett kiscsapathoz, a Lotus Racinghez - ma már Caterham - szerződött, az első három évüket végigküzdötte, 2012 végén viszont távoznia kellett, mert már jelentkezőkkel ellentétben ő nem hajtott fel szponzorokat. 

A finn pilóta helyét a fizetős Giedo van der Garde kapta, de Kovalainen is visszakerült a csapathoz, fejlesztő/tesztpilótaként több szabadedzésen is vezetett már. Többször felmerült, hogy akár idén, akár jövőre visszakapja a versenyzői állást, amit természetesen szeretne is, de a pénz kérdésében hajthatatlan: fizetni nem fog azért, hogy alkalmazzák, mondta egy friss interjúban:

"Úgy gondolom, hogy fontos visszatérni a versenyzésbe, egyértelműen ez a célom, de fogalmam sincs, hogy milyen esélyeim vannak. Az az igazság, hogy én nem viszek pénzt, ezt mindenki tudja, szóval ha újra ez lesz az akadály, akkor tehetetlen vagyok." 

"Nagy lehetőséget kaptam a McLarennél (2008-09-ben), és nem hoztam ki belőle a maximumot, de egyelőre még nem vagyok hajlandó lemondani a Forma-1-ről. Dolgozom rajta, hogy újra ott legyek és bizonyíthassak."

"Nem izgatom magam amiatt, hogy más pilóták pénzt is tudnak vinni és elveszik a helyeket. Én megpróbálok más módot találni, más módon igyekszem meggyőzni az embereket, a teljesítménnyel, a munkámmal, a munkamódszeremmel. Hogy ez működni fog-e vagy sem, azt nem tudom." 

"Tudjuk, hogy miért kellett elhagynom a Forma-1-et, én pedig továbbra sem vagyok hajlandó arra az útra lépni, én nem fogok pénzt felhajtani a csapatoknak. Azonban így is sikerült megmaradnom a paddockban, és úgy gondolom, a csapatot is sikerült segítenem." 

Köztudott, hogy Kovalainen hajthatatlansága miatt 2012 végére megromlott a viszony közte és a Caterham vezetése között, de a finn azt mondja, ez már a múlt, minden rendben.

"Ilyen-olyan okokból talán egy kicsit elhidegültünk a vége felé, de azt hiszem, azóta sikerült helyreállítani a kapcsolatot a csapattal, ez pedig mindenképp pozitív dolog a jövő tekintetében."

Ma lenne 66 esztendős James Hunt, 1976 Forma-1 világbajnoka

A mai napon ünnepelné 66. születésnapját James Hunt, a legendás F1-es pilóta, aki 1976-ban bajnoki címet ünnepelt a Forma-1-ben.

Hunt 1973 és 1979 között versenyzett a Forma-1-ben. Pályafutása során összesen 92 startnál állt ott, miközben 10 győzelem, 23 dobogós helyezés, 179 bajnoki pont, 14 rajtelsőség, 8 leggyorsabb kör és 1 világbajnoki cím szerepel a neve mellett.
Hunt egy egészen izgalmas és látványos szezonban lett bajnok, amikor is a balesetet szenvedett és csúnyán megégett Niki Laudával vívott öldöklő csatát a versenypályán. A nagy csatáról egy F1-es film is készült, amit idén szeptemberben mutatnak be a mozikban RUSH (Hajsza a győzelemért) címen.
A Forma-1 után Hunt 1980-ban a BBC televízióhoz szerződött, ahol szakkommentátorként tevékenykedett a legendás Murray Walker mellett. A brit Playboy 1993-ig dolgozott a csatornánál, amikor tragikus hirtelenséggel utolérte őt a halál.
Mindössze 45 esztendős volt, amikor a szívroham elvitte a wimbledoni otthonában.
Forrás: F1live.hu