2013. október 11., péntek

Webber idén először indulhat az élről

Webber szerezte meg az első rajtkockát a Japán Nagydíjra, míg Sebastian Vettel a KERS-hiba után maga mögött tudta tartani a többieket. Jól szerepelt Lewis Hamilton és Romain Grosjean, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen azonban gyengén ment a Q3-ban. Volt két kisebb tűz is az időmérőn.

Ez a Renault 209. pole-ja:
Rekordot döntöttek, mostantól a Renault az a motorgyártó, amely a legtöbb rajtelsőséggel büszkélkedhet az F1 történetében. A Ferrarit előzték meg. 
Forrás:gphirek.hu

Pérez helye bizonytalan a McLarennél

A McLarennél még vitáznak arról, hogy maradhasson-e Pérez, a Lotus nem feltétlenül engedheti meg magának Hülkenberg szerződtetését, a Force Indiánál egyelőre semmi sem biztos. A legfrissebbek a Forma-1-es átigazolási találgatásokról.


Ahogy közeledik a szezon vége, egyre több szó esik a Forma-1-es csapatok versenyzőinek sorsáról. A bajnokság első három helyezettje, a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes már véglegesítette a felállását 2014-re, de a többi istállónál még kivétel nélkül akadnak szabad helyek a következő idényre.
A McLarennél papíron még egyik pilóta maradása sem biztos, Jenson Button szerződésének meghosszabbítása azonban vélhetően csak formalitás. Annál nagyobb viszont a bizonytalanság Sergio Pérez jövője körül: a fiatal mexikói hullámzó teljesítményt nyújtott első szezonjában a wokingiaknál, és Jonathan Neale, a csapat ügyvezetője a BBC-nek megerősítette, hogy házon belül még viták folynak arról, hogy Pérez vezethesse-e a másik autót.

A helyére az egyik jelölt Nico Hülkenberg lehet, akit a Lotusszal is gyakran összefüggésbe hoznak. A német versenyző október végére tudni szeretné, hogy hol folytatja a karrierjét, de a Lotust irányító Eric Boullier a saját csapatánál lévő lehetőségekkel kapcsolatban nem tud újdonsággal szolgálni. Közölte, hogy csak azután választják ki Romain Grosjean csapattársát, miután sikerül megkötni a szerződést új befektetőikkel. "Lehet, hogy ez holnap lesz, lehet, hogy a következő héten" - idézte Boullier-t azAutosport. A csapatfőnök a pénzre utalva ugyanakkor hozzátette, hogy "nem fogja leigazolni Nicót, ha a csapat nem engedheti meg magának."
A középmezőny alakulatai közül a Saubernél és a Toro Rossónál egy, a Williamsnél két kiadó helyről tudni. A Force Indiánál szintén lehet üresedés, mivel sem Adrian Sutil, sem Paul di Resta ülése nem biztos 2014-re. Sutilról azt feltételezte a Speed Week, hogy a Sauber felé kacsintgat, mert látták őt a csapat főhadiszállásának környékén, de a német versenyző elmondta, hogy gyakran jár arra, hiszen a közelben lakik.
Di Resta az előző három versenyen vezetői hibák következtében kiesett, ezért ingott meg a helye a Force Indiánál. A csapat helyettes csapafőnöke, Bob Fernley azonban kijelentette, hogy nem ezek alapján hoznak döntést a versenyzőről. "Az egész szezont figyelembe kell venni" - mondta azAutosportnak.
A sereghajtó Caterham és a Marussia kínálta négy helyből eddig egy kelt el: a Marussia a múlt héten jelentette be, hogy Jules Bianchi náluk marad. Jelenlegi csapattársa, Max Chilton bízik benne, hogy ő is maradhat. "Tárgyalunk, de még rendeznünk kell néhány dolgot a befektetőkkel és a szponzorokkal, mielőtt aláírunk egy szerződést" - nyilatkozta az Autosportnak. "Ez most kicsit tovább tart. Nem gondolom, hogy késésben lennénk az ütemtervhez képest, vagy lenne olyasmi, ami miatt aggódnunk kellene."

Forrás:gphirek.hu