2014. július 11., péntek

Új üdvöske a Caterhamnél

Carlos Sainz Jr. megerősítette, valóban tárgyalásokat folytatott a Caterham Forma-1-es csapatával egy esetleges versenyzői ülés kapcsán.
A spanyol sajtóban kaptak szárnyra azok a hírek, melyek szerint a legendás raliversenyző fia akár már a jövő hétvégi Német Nagydíjon bemutatkozhat a Forma-1-ben.

A versenyző az AS napilapnak adott nyilatkozatából kiderül, lehetséges már megvan a jövő évi Caterham istálló valamely, távozója.Ugyanis ha ez megvalósul Sainz könnyedén Erickson helyén találhatja magát.

Igaz a Caterham nem a végállomás de kezdetnek jó lehetőség.
Idézve a Spanyol versenyzőt: „Semmi sincs még eldöntve, szóval részemről semmi nem is változott. A célom továbbra is változatlan: a Toro Rossónál akarok vezetni.”
„Ha végül elérem célom, és a Toro Rossónál kötök ki, előtte szívesen versenyzem a Caterhamnél.”

Nico megint célba ért

Hivatalossá vált Nico Rosberg és Vivian Sibold ma Monacóban hivatalosan is összekötötte az életét. Egy újabb férjezett F1-es versenyző, lett.nagy eseményről először a német BILD számolhatott be.
Rosberg és kedvese 11 év szerelem után házasodtak össze egymással ma reggel Monacóban. Időközben Nico szóvivője is megerősített a hírt! A ceremónián csak a család tagjai és a pár közeli barátai vettek részt. A templomi esküvő augusztusban lesz Dél-Franciaországban.