2014. július 18., péntek

Pálfordulás

Egy év sem telt el. De látványos fel és leszálló ágat lehetne rajzolni a két fő németnek Sebastian Vettelnek és Nico Rosbergnek.. Nico a tavalyi évben már meg-meg rángatta az oroszlán bajuszát,de úgy kb az európai turné Hungaroringi részétől, Vettel uralkodóvá vált. Ami akkor nem tett jót a sportágnak.Nem mondható ,hogy most annyival jobb lenne, mivel a pilóták is sajnos néha-néha kilátástalanul vannak a szabályok szigorítása következtében.

De most csak a két németre a szót víve, A tavalyi év Vettelnek egyeduralom volt az év második részétől Nico kiegyensúlyozottan elevezett a világbajnok által keltett farvizen. Azért az akkori Mercedes konstrukció is néha-néha felbolygatta azt a bizonyos "állóvizet."


Eltelt egy év és most körül-belül, hasonló helyen állnak, csak fordítva.Most a regnáló világbajnok csak szeretne elúszni a Nico Rosberg és a Mercedes által keltett farvizen. Ugyanis nem csaka technikai fejlődés, de a szerencse is a futamokat nézve a mérleget Nico felé billenti.Illetve a világbajnoki esélye nagyban a Mercerdes versenyzőjének van.Bár ez nem oly nagy meglepetés.


Mivel mással zánánák, hogy örségvááltás történt a tengeren. német váltott németet. De Vettelnek a jóval savanyúbb citrom jutott mint amit tavaly ROsberg nyelt be. Ez van ha a mennyből a pokolba kerül az ember.

Az a bizonyos sisak



Elgondolkotató, ha nincs a Formula 1 fekete hétvégéje, vajon mennyi időnek kellett volna eltelnie a biztonságossá tételéhez. Bár a 94 utáni időkben még mindig nem mehettek biztosra a versenyzők, hogy egy egy szerencsétlenebb kimenetelű baleset nem kerül akár, az életükbe is.

Erre tökéletes példa 2001-es spa-i nagydíj. Oké szegény Burti már Silvertoneban megúszott egy hatalmas ütközést,de Ervine-al  való találkozása 2001-ben újra gondolkodóba ejtette a sport biztonságáért felelős embereket. Hiszen egy 250 km/h sebességgel száguldó Formula 1-es autó még az új évezred elején, hét évvel a fekete hétvége után, a biztonság előtérbe helyezésével is. Burti becsapódása kómát eredményezett a fiatal olasznál.

Burti később felébredt a kómából és szerencsére teljesen felépült a balesetből, de az a bizonyos spa-i nagydíj .újabb lenyomatot hagyott nem csak egy versenyző életében, hanem az egész "biztonság" alapmeghatározásában a királykategórián belül. Mert mutatta hét év tán nem volt elég, hogy biztonságos kasztnit varázsoljanak a pilóták köré. Pedig itt már az új kor küszöbén álltunk.